Annak alapján, amit látunk, létezik egy rendkívül nagy és "ismeretlen erő vagy energia", amelynek szándékában áll, hogy "az elit láthatatlan szálait" mozgassa, és semlegesítse a "globális rendszert", amely telve van mindenféle "csalárd és bűnös tettel". Csak így lehetünk boldogok, és emelhetjük meg "a rezgésszintünket a kvantumfény frekvenciájára, amelyet évszázadokkal ezelőtt elvesztettünk" és tölthetjük be a "nekünk megfelelő helyet" az evolúción belül, ahogyan az más fejlett világokban történik "a Galaktikus Szövetségen" belül.
Ezért, létrehoznak "egy erős, a Földet és a kozmoszt összekötő kapcsolatot" és "kiemelkedő személyiségek és szakemberek" az élet minden területéről hozzájárulnak ehhez a nemes küldetéshez, akik bírósági tisztviselőként, államügyészként, bíróként, ügyvédként dolgoznak, "hogy ilyen módon ízekre szedjék" az óriási cselszövést és ezt a hatalmat, amelyet hosszú idő óta "helytelenül használtak".
Olyan lényekről van szó, akik magas "tudatossági szinttel és nagymértékű bölcsességgel" rendelkeznek, akik, ezekkel a magas pozíciókban található személyekkel és szakemberekkel "együtt" létrehoztak egy "szövetség-megállapodást", amelyet "nagy titokban és intelligenciával" működtetnek "Agarthi lényei, a mutánsok" és egy csoport áttelepített "szíriuszi és plejádi". Azért, hogy határozottan elmozdítsák a hivatalukból és eltessékeljék a "nibirui földönkívüli elitet", amely megmakacsolta magát és megpróbál bármi áron "megerősödni és állandósítani a szolgaságba taszító hatalmát".
Azonban, ahhoz, hogy végrehajtsák ezt a "lebontási, átalakítási" folyamatot, a hihetetlen, erősen cenzúrázott "szabad energia" alapvető szerepet játszik, amelyet Nikola Tesla fedezett fel, de jó pár évvel később más tudósok "felelevenítették" azt, mint Guillermo Marconi, Edward Leedskalnin, Viktor Grebennikov, John Bedini, John Hutchison, Dr. Royal Raymond Rife, Eugene Mallove. Meg kell említenünk Mehran Tavakoli Keshe nukleáris mérnököt is, "a Keshe Alapítvány" megalapítóját, amely megismertette az "anti-gravitációs plazmatechnológiát". Ennek a segítségével lehetséges "az űrutazás", ahogyan ez a megújuló energia használható a közlekedésben, a tudományban, "az orvostudományban és az elektromosságban" is. Még arra is képes volt, hogy "előállítson egy repülő csészealjat", hasonlót azokhoz, amelyekkel a "fejlett világok" lényei rendelkeznek.
Ezzel bebizonyosodik, hogy e mögött jelen van egy "erős egyesülés-szövetség", amelyet bizonyos nemzetek alkotnak, amelyek "a Bolygóközi Szövetséggel" és "a Nagy Galaktikus Fényszövetséggel" együtt annak szentelték magukat, hogy elkezdjék "mozgatni a bábukat", hogy ezzel a közeljövőben kiváltsák minden, "magát embernek álcázó földönkívüli", bukását, akik több évszázada bitorolják a bolygót.
Most még inkább, amikor "a Plejádok napjának, az Alcyonének a fotonenergiája" egyre intenzívebbé válik. Azonban, addig amíg "a hologram, amelyben elhelyezkedünk, teljesen ki nem nyílik", a sötétek "ellenállása és szembenállása" nem torpan meg.
2013. április 7., vasárnap
Csalás az arannyal és az elnyomó földönkívüliek egyéb megtévesztései
Miután tanulmányoztuk "a különböző összeesküvéseket" és "az uralmon lévő sötét NWO" titkos terveit "az Alcyone -- Plejádok videó 6. részében", most, hiteles adatokat felhasználva, folytatjuk ezt az érdekes kutatást, amely "mindannyiunkat közvetlenül érint". Számos "politikai és geopolitikai" kutatónak sikerült megerősítenie, hogy az "Új Világrendhez (NWO)" tartozó személyek hozták létre "az alkotmányellenes aranytartalékot" (FED), a saját hasznunk érdekében.
Egy olyan, "magánkézben lévő, nemzeti bankról" van szó, amely más, "nemzetközi bankokkal" együtt, amelyek a "húsz fő pénzmágnás család" tulajdonában vannak, akik "az illuminátus -- Bilderberg csoporthoz és más titkos társaságokhoz" tartoznak, és akik "csillapíthatatlan kapzsiságból" hatalmukba kerítették, és felügyelik a világ összes "aranyletétét".
Ilyen módon "az aranytartalékok", amelyekkel azelőtt "minden ország rendelkezett", fogyatkozásnak indultak, egészen addig, amíg "teljesen el nem tűntek". Bár, megerősítik, hogy a "Gold-Holdings" (az aranyletétek) biztonságban vannak, lehetséges, hogy "már nincs is arany a jól őrzött lerakataikban"? Egy "pénzügyi és gazdasági szakértők" által nemrég végzett vizsgálat kimutatta, hogy számos ország aranykészlete "már nem létezik", és kicserélték azt "arannyal bevont volfrámra".
Annak alapján, amit tudni lehet, ez az óriási, "aranyhoz kapcsolódó, világszintű csalás" annyira "aljas és visszataszító", hogy súlyos következményei lehetnek "a nemzetközi elitre", amely részese "a Bilderberg Csoportnak, az illuminátusoknak, a Majestic 12-nek, a Bohémia Klubnak, a Római Klubnak", és sok más "sötét titkos társaságnak" is.
Az NWO célja az, hogy azon kívül, hogy "elszegényítse a népességet", és rettenetes "gazdasági krízisbe" taszítson bennünket, szintén a "kegyetlen terve" részei azok az események, amelyet "a sötét urak" hoztak létre, és amelyet "a pénzügyi központ Ikertornyaival" szemben követtek el, New York-ban, 2001. szeptember 11-én. Ha mélyebbre ásunk a témában, akkor felismerjük, hogy ennek az irtózatos katasztrófának a "középpontja" ismét a hírhedt "11-es szám".