menu

2013. december 1., vasárnap

TERV AZ EMBEREK STERILIZÁCIÓJÁRA ÉS A SZABADSÁG KORLÁTOZÁSÁRA, HOGY MEGPRÓBÁLJÁK ELTŰNTETNI A NÉPESSÉGET

Amíg nem veszünk tudomást azokról a tragikus történésekről, amelyek körülvesznek minket, hogy megfosszanak bennünket a minket állampolgárokként megillető,szabadságjogoktól, miközben a média továbbra is félreinformál, megszűr, eltitkol akkor, ha nem kódoljuk át a DNS-ünket az új plejádi-szíriuszi frekvenciára akkor továbbra is csapdában tart minket a tudatlanság, a naivitás, a tétovázás, a kétségek, így a sötét lények akadály nélkül továbblépnek rosszakaratú, romboló terveik végrehajtásával, és ez az, amit a humanoid-földönkívüliek folyamatosan végre akarnak hajtani, hogy kontrollálják a balsorsú, tudattalan civilizációnkat, és mélyen beavatkozzanak abba.

Az alapvető probléma a közömbösség és az engedékenység széleskörű elterjedésében gyökerezik, ami jobban érvényesült, mint a határozottságunk, a képességeink és a tudatosságunk fejlődése, ezért az új lesifotósok a sötétből, csendben, akadályok nélkül, figyelik meg a teljes családi, munkahelyi, szociális, házas, stb. életünket. Ezért képesek arra, hogy kontrolláljanak, újraprogramozzanak, automatizáljanak és mikrocsipet ültessenek belénk, és tökéletesen nyomon követhessenek minket a GSP, a mobiltelefonok, és az internet által. Így senki sem szabadulhat a műholdas, kibernetikus és a földi felügyeletük alól.

Azt állítják, hogy a személyes és a családi életünk védelmével kapcsolatos rendkívüli előnyökben részesülünk, ami nem csupán ennek az óriási manipulációnak a szégyenteljes elrejtése, hanem mindezt ráadásul technológiai és tudományos sikerek mögé rejtik. Ilyen módon, a tömegek, nyugodtan, bízva a látszólagos létesítményekben, elhiszik, hogy minden a saját, valamint az országuk biztonságát szolgálja miközben önkényes lehallgatásokat végeznek és kémkednek utánunk, alkotmányellenesen kizsákmányolnak bennünket. Ezeken a valóban bámulatos képességeken felül, amelyek egy valóságshowra emlékeztetnek, azt is meg kell tanulniuk, hogyan fejlesszék tökéletességig a munkájukat, vagyis, valódi színészek és pozőrök, erre a feladatra teremtették őket, pontos kikötések alapján, pontosan azt teszik, amit a nyilvánosság látni és hallani akar.

Nyilvánvaló, hogy így nagyon egyszerű mindent a kezükben, a karmaikban tartani, bár a színfalak mögött folytatják a zaklatást, az üldözést, a kémkedést a robotrepülőgépekkel való gyilkolást mindenfelé, miközben a szennyezett vegyi felhők, megteszik a magukét a rétegrepesztéssel földrengéseket hoznak létre, és megmérgezik az ivóvizet a HAARP-pal megváltoztatják az éghajlatot, erős földrengést és szökőárt okoznak a Bloop nevű rejtélyes mélytengeri hanggal, több millió hal pusztulását okozzák, a hadseregük országokat hódított meg és gyilkolt...

Azért mondjuk ezt, mert számtalan, terméketlenséget okozó, oltóanyag került a piacra, mint ahogyan erős szintetikus hormonok is, amelyek kimutathatóak az élelmiszerek toxikológiai vizsgálata során, egyre növekvő terméketlenséget okozva. Ugyanígy, említésre méltó még a vegyi anyagok egy csoportja, amely károsítja a belső elválasztású mirigyek működését ...amely zavaró hatást fejt ki az utódok létrehozásának rendszerében, mert azt szeretnék elérni, hogy a lehető leghamarabb nagy mértékű terméketlenséget okozzanak bármi áron.

Olyan hátborzongató akciókra utalunk, amelyeket perverz módon terveltek ki a sötét uralkodók, amit csakis úgy lehet leírni, mint az emberiség ellen elkövetett bűnök összességét, kiváltképp azokat, amelyeket a Rothschildek, a Rockefellerek, a Fordok, a Carnegie-k követtek el, akik azt tervezik, hogy mindenkit megtizedelnek, megbénítanak, sterilizálnak hogy a helyünkre az elit feltételezett kiválogatott klónjait tegyék.