menu

2015. július 10., péntek

Összehangolt támadások. Bilderberg. Mikrocsipek. Népirtás a gyerekek között

Az elkerülhetetlen átalakulási-megújulási folyamattal folytatva, eljött a pillanata, hogy a felkészülésünk döntővé és folyamatossá váljon, mivel a társadalmi folyamatok más fordulatot vesznek…
Elértük az életünk legnehezebb időszakát és ezt abból a sok szörnyű eseményből láthatjuk, amelyek annyira rettenetesek, hogy nehezen hihetőek. Mégis, nap, mint nap, számos ártatlan ember éli meg a valódi poklot. Ezért, fontos, hogy komolyan kövessünk figyelemmel minden eseményt.
Így, az a leghelyesebb, ha erőfeszítéseket teszünk azért, hogy pozitívabbak, hatékonyabbak legyünk, mindig megőrizve a fizikai, mentális és érzelmi egyensúlyunkat. Így, a pszichénk, a rezgésünk és a tudatosságunk felemelésével válunk képessé arra, hogy ellenálljunk annak a rengeteg káros hatásnak, amelynek kitesznek minket.

Ezzel a rendkívül aránytalan terrorral kapcsolatban, amelynek az árát olyan sok ártatlan fizeti meg, hogyan lehetséges, hogy nincs olyan ellenőrzés, amely véget vetne a terroristák uralmának? Vagy lehet, hogy valamilyen konkrét okból nem érdeklődnek ez iránt, mert szükségünk van rájuk, hogy káoszt teremtsenek? Vagy arra szolgál, hogy erősebb ellenőrzést vezessenek be, hogy igazolják a militarizált polgári védelem intézkedéseit szerte Európában?
Azonban, ezen felül a szörnyű horroron felül, amely az ártatlan emberiség ellen irányul, van valamilyen oka annak, hogy ilyen sok gonoszságot, félelmet és rombolást tartanak fenn és igazolnak? Ugyanígy, van valamilyen valószínűsíthető oka annak, hogy úgy végeznek a gyerekekkel, ahogyan azelőtt soha sem történt? Mi a titkos mozgatórugója a gyerekek kegyetlen kiirtásának?