menu


2020. március 30., hétfő

halálos Covid-19, globális karantén, kijárási tilalom, védőoltás

****ÚJ FORMÁTUM HANGGAL****
***A DOKUMENTUMFILM HÁROM RÉSZBŐL ÁLL***
A kínai eredetű Covid-19 koronavírus igen gyorsan és exponenciálisan terjedt el, és a fertőzések számának világszerte történő növekedése világjárványt és az egészségügyi rendszerek összeomlását idézete elő, amit az országok nem tudnak kezelni, mivel a járvány február óta közel 500 000 embert érint… Ennek következtében a kormányok kénytelenek voltak korlátozó és szükségállapoti intézkedéseket bevezetni a lakosság korábban nem látott módon otthonaikba történő bezárásával. Ezenkívül a járvány soha nem látott jelentős hatással van a világgazdaságra vállalatokok bezárásával, munkanélküliséggel, recesszióval és államcsődökkel, ami pánikot kelt és ez egyáltalán nem segít… Vajon lehetséges, hogy természetes eredetű járványról van szó, vagy egy világszerte szándékosan terjesztett, laboratóriumban mesterségesen előállított kórokozó vírussal állunk szemben?
Miért mondják egyes kutatók, hogy a fertőző Covid-19 vírust 2014-ben a Pirbright Intézet bioinformatikai laboratóriumaiban állíthatták elő és erre milyen bizonyítékok vannak? Kik állnak az intézet mögött és mi a céljuk?
Mi áll az események hátterében? Lehetséges, hogy a koronavírus olyan eszköz, amelyet az elitek és a hatalom birtokosai arra használnak fel, hogy további pánikot keltsenek, majd később – mint mindig – a megmentő szerepében jelenjenek meg, miután a gyógyszeripari cégek megtalálták az általános védőoltást? Lehetséges, hogy a cél a globális ellenőrzés és egy nyílt, nem pedig burkolt zsarnoki diktatúra bevezetése a világ teljes lakossága számára? És hogyan nézzünk szembe ezzel a helyzettel emberi és társadalmi szinten, hogy képesek legyünk továbblépni?


2020. március 4., szerda

Koronavírus, 201-es esemény, világjárvány, Vuhan, biológiai hadviselés

****ÚJ FORMÁTUM HANGGAL****
***A DOKUMENTUMFILM HÁROM RÉSZBŐL ÁLL***
A köhögéssel, lázzal, légzési nehézségekkel és egyéb tünetekkel járó, tüdőgyulladást okozó Covid-19 koronavírus halálos áldozatainak száma immár megközelíti a 3000-et és közel 90 000-en fertőződtek meg. Az esetek nagy részét Vuhan városában észlelték, ahonnan a feltételezések szerint a vírus származik, és ahol a fertőzés epicentruma van, ám a vírus kiszabadult Kínából és eljutott a világ számos országába, aminek következtében több ezren kerültek karanténba.
Honnan származhat ez az igen fertőző vírus? Vajon köze lehet ahhoz a vuhani tengeri piachoz, ahol az elmondások szerint illegálisan árulnak egzotikus állatokat, vagy lehetséges, hogy a vírus denevérekről terjedt az emberre? Vagy talán egy mutáns vírusról lehet szó, amely kiszabadulhatott egy biológiaifegyver-laboratóriumból? Ennek az igen fertőző és halálos vírusnak az eredete egyelőre tisztázatlan.
A WHO arra figyelmeztet, hogy a világnak fel kell készülnie egy „világjárványra”. A riasztás számos ágazatot érintett és a betegség gyors terjedése miatt több ország lezárta határát Kínával, felfüggesztettek számtalan sportrendezvényt, valamint politikai eseményt és ünnepséget nem csak az ázsiai országban, hanem mindenütt a világon. A járvány súlyosan érinti az idegenforgalmat és a világgazdaságot.
Mit szóljunk az orvosok és különböző információkat nyilvánosságra hozó személyek furcsa halálához… és egyes szakemberek miért állítják azt, hogy a járvány mintegy 18 millió embert érinthet és több mint 1 millióan halhatnak meg ennek következtében? Továbbá mire véljük a Bill és Melinda Gates Alapítvány által a Kínából származó koronavírus világjárvány kitörése előtt néhány hónappal szervezett szimulációs gyakorlatot? Vajon mindennek köze lehet az Új Világrend terveihez, melyek célja a lakosság világszinten történő ellenőrzésének megvalósítása? Mi van a színfalak mögött, amit nem szeretnének, hogy napvilágra kerüljön?


2020. február 21., péntek

Méreganyagok, vegyi anyagok, vírusok, besugárzott élelmiszerek, hormonok

****ÚJ FORMÁTUM HANGGAL****
***A DOKUMENTUMFILM HÁROM RÉSZBŐL ÁLL***

Az élelem minden élőlény fejlődése számára alapvető fontosságú, ugyanakkor mostanra megszűnt az élelmiszerek természetes jellege, mert tele vannak tartósítószerekkel, növényvédő szerekkel, mesterséges ízesítőkkel, színezékekkel és különböző genetikailag módosított vegyi anyagokkal.
Manapság a feldolgozott élelmiszerek mesterséges vitaminokat és szervetlen ásványokat tartalmaznak annak érdekében, hogy meggyőzzék a fogyasztókat arról, hogy ezek a termékek dúsítottak és magasabb a tápértékük, ugyanakkor például a húsok mostanság nagy mennyiségű antibiotikumot, hizlaló és növekedési hormont, tartósítószereket, továbbá más mérgező adalékanyagokat tartalmaznak, melyek célja a nagyüzemi gazdaságok termelésének maximalizálása.
Hasonlóképpen, szervezetünk felépítése egészségre és vitalitásra teremtett, ám az egészségtelen étkezési szokások és életmód számos egészségügyi problémát eredményez, mivel a betegségek leggyakoribb okai összefüggenek a vegyi anyagokkal, növényvédő szerekkel és adalékanyagokkal teli táplálkozásból, valamint a levegőben, a vízben és a talajban lévő szennyező anyagokból származó méreganyagok felhalmozódásával.
Szintén veszélyt jelentenek a tisztítószerekben, légfrissítőkben, mosószerekben, kozmetikumokban, illatszerekben vagy a konzervélelmiszerek csomagolóanyagában lévő szintetikus vegyi anyagok, amelyeket a rákkal, a reprodukciós toxicitással, az allergiákkal stb. hoztak összefüggésbe. Mit szóljunk továbbá a vírusokkal kezelt génmódosított élelmiszerekhez vagy a kőolaj jelenlétéhez bizonyos élelmiszerekben? Mit gondoljunk a húsfogyasztásról? Milyen hatással lehet az egészségre a nagyüzemi gazdaságokban tenyésztett, gyógyszerekkel és hormonokkal kezelt és a vágás előtt nagymértékű stressznek és szenvedésnek kitett állatok húsának fogyasztása?

2020. január 17., péntek

Plejádok díváli, indiai istenek, 4 korszak, biofotonok, kvantum-társteremtés

****ÚJ FORMÁTUM HANGGAL****
***A DOKUMENTUMFILM NÉGY RÉSZBŐL ÁLL***

A világ számos különböző kultúrájában megtalálhatók a Plejádokkal kapcsolatos hagyományos ünnepségek. Vajon miért nyűgözte le a régieket ennyire ez a csillagkép? És vajon az ősi és a jelenkori Indiában miért rendeznek mindenütt olyan ünnepségeket, ahol a fények és a tűzijátékok játsszák a főszerepet? Bár a népi emlékezet az évszázadok során elveszett, a valóság az, hogy mindez az Alcyon nap naprendszerünkbe történő belépésével kapcsolatos távoli hagyományra vezethető vissza…
Ezért az India-szerte megünnepelt díváli, amely az újév beköszöntét jelzi, olyan szertartás, amelyet az ország minden lakója rendkívül nagy áhítattal vár, mivel a Fény győzelmét ünneplik a Sötétség felett, a Bölcsességét a Tudatlanság felett. Mindez a különböző ciklikus időszakokban vagy egyetemes korszakokban, úgynevezett jugákban történt, amikor Brahma, Visnu és Siva istenek az aszúrák ellen harcoltak, valamint a későbbi korokban, a bharáták háborúiban, ahol a ksatriják küzdöttek a sötétség ellen, vagy a rádzsputok, Pórosz, Padmavati királynő, Bádzsirao vagy az India elnyomása ellen küzdő olyan hősök idejében, mint Mangal Pandey, Manikarnika…
És vajon lehetséges, hogy mindez ma is kapcsolatban áll velünk és azzal, hogy képesek vagyunk biofotonokat előállítani és kibocsátani, amit a tudomány most kezd felfedezni? Hiszen vannak tudósok, akik azt állítják, hogy azonkívül, hogy atomokból és molekulákból állunk, az emberi szervezet nagy mennyiségű biofotont bocsát ki.
Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a Napból származó biofotonokat befogadjuk és ezek táplálnak minket, Napunk pedig kapcsolatban áll a Plejádok Alcyon napjával, mivel Napunk a Plejádok csillagfelhőhöz tartozó hét nap egyike, vagyis közvetlen kapcsolatban állunk a Plejádokkal, és ez az oka annak, hogy számos ősi kultúra és civilizáció odaadóan tisztelte ezt a csillagképet, hogy tagjai fejlődni tudjanak, részeseivé váljanak egy egyetemes makrokozmosznak, továbbá társteremtői legyenek egy finomabb és fejlődést hozó élet jellemezte új sorsnak…


2019. december 27., péntek

a gonoszság neurológiája, hüllőagy, nemi alapú erőszak, hímsovinizmus-feminizmus

****ÚJ FORMÁTUM HANGGAL****
***A DOKUMENTUMFILM HÁROM RÉSZBŐL ÁLL***

Az agresszív viselkedés és az erőszak sokaknak tartós pszichés sérüléseket és traumákat okoz, aminek költséges emberi és gazdasági következményei vannak, de mi az eredete ennek a napról napra fokozódó erőszaknak?
Tudományos tanulmányok szerint mindebben alapvető szerepet játszanak a genetikai tényezők, mivel részt vesznek bizonyos ingerületátvivő anyagok előállításában és fokozottabban hajlamosítanak az agresszivitásra, az alkoholizmusra és az erőszakos gyilkosságokra, ugyanakkor a biológia nem határozza meg sorsunkat, mivel agyunk rugalmas és formálható külső és belső tényezők, különböző szerek stb. hatására.
Szintén figyelembe kell venni bizonyos agyi struktúrák részvételét, egyes hormonok hatásait,  a nevelést…
De nem csak erről van szó, mert az erőszakos viselkedés az eltorzult, irracionális és patologikus elme eredménye is lehet, amely a normális emberekétől eltérően látja a dolgokat. Ilyen például a disszociatív személyiségzavar vagy a többszörös személyiség.
De melyek azok a főbb okok, amelyek hatással vannak erre a megállíthatatlan és egyre fokozódó erőszakra? Lehetséges, hogy hozzájárulnak a horrorfilmek és a videójátékok? Lehetséges ezenkívül, hogy létezik egy olyan biológiai alap, amely ezt előidézi? Tudunk a hüllőagy és alapvető és ösztönös funkcióinak létezéséről, amelyeket a hatalom, az erő, a dominancia és a területi ösztön vezérel. De milyen hatással van viselkedésünkre, a politikus viselkedésére vagy azokéra, akik a film és a divat világát irányítják, illetve a pedofil papok és nemesek viselkedésére… Vajon kapcsolatban van az egyre nagyobb számú bántalmazással, amelyek folyamatosan nyilvánosságra kerülnek?
Mit szóljunk továbbá a társadalmi, pszichológiai, szexuális stb. borzalmas nemi alapú erőszakhoz, amelyről világszerte riasztó adatok állnak rendelkezésre és gyalázatos következményekkel járnak? Vagy mit szóljunk a hímsovinizmushoz és a feminizmushoz, amely elválaszt és szembeállít… mi az alapja: lehetséges hogy egy jól szervezett manipuláció része?