menu


2020. július 24., péntek

újabb vírushullám, titkos programok – Új Világrend Twitter, Tavistock, MK Ultra

****ÚJ FORMÁTUM HANGGAL****
***A DOKUMENTUMFILM HÁROM RÉSZBŐL ÁLL***

Új paradigma szerint élünk, amelyet új normalitásnak vagy Új Világrendnek neveznek, és ez olyannyira így van, hogy a nyaralásokat a tömeges videomegfigyelések szolgálatába állították az elit által bevezetett számtalan szabály alapján, amelyek célja hatalmuk, az ellenőrzés és a manipuláció megvalósítása, ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy folyamatos vészhelyzetben élünk, és hogy a járványos vírus második hulláma bármikor megérkezhet.
Kétségtelen, hogy a globális ellenőrzés gépezete, amelynek céljai között szerepel a társadalom engedelmességének kikényszerítése és a kollektív elidegenítés mindannak betartása mellett, amit mondanak, példanélküli társadalommérnökségi kísérlet, miközben a hamis járvány és a dróton rángatott kormányok feladata a szabadság, az élelmiszerek és milliók munkahelyének tönkretétele.
De vajon lehetséges, hogy az embereknek sikerül felébredniük, hogy észrevegyék a bábkormányok kettős játékát, vagy önként vetik magukat a tisztességtelen kormányok és a közegészségügy lábai elé, amelyek ismét félretájékoztattak minket és álhíreikkel az MK Ultrához hasonló folyamatos agymosást végeznek?
Életünk manipulálói ismerik az elme működését és azt, hogy hogyan lehet beprogramozni a kívánt reakciókat anélkül, hogy a tudat figyelmeztetne, és teljesen körül vagyunk véve egy olyan disztópikus társadalommal, ahol belénk sulykolták az új és hamis biotechnológia vallását és az eugenikát, hogy tökéletessé tegyék az emberi lényeket egészen addig, amíg automataként működő kiborg-robotokká nem válunk. Mi szóljunk továbbá a Blue Bird projekthez, amelyet azzal a céllal hoztak létre, hogy belépjenek mások memóriájába és agymosást végezzenek? Vagy a függőséget okozó videojátékokhoz, amelyek használata világszerte egyre inkább terjed a vesztegzárak miatt? És mit szóljunk a számtalan kognitív irányítást célzó titkos programhoz, amelyeket azért hoztak létre, hogy megosszák a tudatot, beleértve az olyan projekteket, mint az MK Ultra, a Monarch, a Prizma stb. disszociatív hatásaikkal, ahogy azt a bolygó irányítása céljából létrehozott Tavistock Intézet is példázza?


2020. július 9., csütörtök

Pasteur csalás. Szintetikus DNS-vakcina. Chip-kvantumtetoválás. Luciferáz Kiborg

****ÚJ FORMÁTUM HANGGAL****
***A DOKUMENTUMFILM HÁROM RÉSZBŐL ÁLL***

Amióta Luis Pasteur felfedezte a vakcinákat, mindig is azt akarták elhitetni az emberekkel, hogy a betegségeket mikroorganizmusok és kórokozók idézik elő, és ennek következtében oltóanyagokat, antibiotikumokat és különféle veszélyes vegyi alapú gyógyszereket kezdtek forgalmazni. Korabeli tudósok, például Dr. Claude Bernard azonban rájöttek, hogy ezek az elméletek hibásak és figyelmeztettek az oltóanyagok veszélyeire, valamint a táplálkozás és az immunrendszer fontosságára az egészség megőrzésében… Bizonyítékok vannak rá, hogy a védőoltások kudarcot vallottak a betegségek megelőzésében, de a statisztikai adatok manipulálása és a propaganda következtében sikerült meggyőzni a többséget arról, hogy megvédik az emberi szervezetet a betegségektől és a haláltól.
A védőoltások finanszírozói között azonban megtaláljuk a Rockefeller, a Bill és Melinda Gates és a Ford alapítványokat és a Rothschild csoportot, amelyek közös nevezője a népességcsökkentés… Számos orvos, tudományos szakember és immunológus bizonyította, hogy a védőoltások nem csak hogy nem szükségesek az egészség megőrzéséhez, de genetikai változásokat, daganatokat és betegségeket, az asztma előfordulásának növekedését, figyelemhiányos hiperaktivitás-zavart (ADHD), továbbá idegrendszeri zavarokat, autizmust, autoimmun betegségeket, sőt halált okozhatnak… ami alátámasztja, hogy mérgezőek, és hogy nehézfémeket, abortált magzati DNS-maradványokat és más veszélyes anyagokat tartalmaznak. Mit szóljunk továbbá az embereken korábban sohasem tesztelt, koronavírus elleni újabb kísérleti szintetikus DNS-vakcinákhoz? És a luciferáz nevű anyaghoz egyéb összetevők mellet, mint a kvantum mikrotűk és a vezérlő mikrochipek?
Vagy esetleg nem is védőoltásról van szó, hanem hardverterminálról, amelyet azért akarnak bejuttatni az emberek szervezetébe, hogy megváltoztassa fizikai felépítésünket és egyfajta merevlemezzé változzunk, amelyre szoftvert lehet telepíteni és össze lehet kapcsolni a felhővel, hogy ezáltal kiborg-robotokká és transzhumanista lényekké változtassanak? Ki állhat mindezek mögött?


2020. június 17., szerda

tiltakozások-lázadás, új normalitás, csődök, jelzálog-mentőcsomagok

Nem kétséges, hogy a körülöttünk lévő világ átalakulóban van, amikor a világgazdaság sorsa egyetlen vékony cérnaszálon függ, és egy további, aggasztó mértékben fokozódó jelenségnek is tanúi lehetünk, nevezetesen a tiltakozásoknak és zavargásoknak, amelyek során az emberek szót emelnek a politikai osztály, a korrupt média és a gazdasági válság ellen, amelyet nem tudtak vagy nem akartak megfelelően kezelni… és szintén fokozódik az állampolgári és rendőri erőszak, amelyet világszerte rongálások és fosztogatások kísérnek.
De kik rejtőznek ezek mögött az egyre jobban elszabaduló erőszakos tüntetések mögött, ahol az emberek letérdelnek és bocsánatot kérnek, és amelyek világszerte terjednek? Lehetséges, hogy egy elterelő művelet részei, hogy társadalmi káoszt idézzenek elő és ezáltal megakadályozzák a mostani amerikai elnök újraválasztását?
A hírhedt vírus pedig ürüggyé válik a világgazdaság leállítására és bedöntésére és a társadalom legmélyebb szövetének felszakítására, és amellett, hogy egy Új Világrend (vagy Új Normalitás) felé tartunk, a helyzet világszerte tömeges munkanélküliséget, az üzletek bezárását, a jelzáloghitel-törlesztések nem teljesítését, globális csődöt, éhínséget, szélsőséges szegénységet és kétségbeesést idézett elő és teljes összeomláshoz vezet a második világháború óta kialakult legrosszabb humanitárius válság közepette.
Arról is hallani, hogy a központi bankok már megkezdték a piszkos munkát és a történelem legnagyobb mentőcsomagjait készítik elő és a bukás elkerülése érdekében lefelé manipulálják a kamatlábakat és egyre nagyobb mennyiségű pénzt nyomnak… amely azonban fiktív pénz, mivel ezek a mentőcsomagok adósságcsapdát idéznek elő, amelyek révén az adós országokat később irányításuk alá vonhatják. Ezáltal érthetővé válik, hogy modernkori történelmünk legkritikusabb pillanatait éljük, miközben a bankok és az IMF a Világbankkal együtt roppant mennyiségű pénzeket bocsátanak rendelkezésre a Federal Reserve-höz hasonlóan, hogy mentőövet dobjanak számos országnak. Vajon lehetséges, hogy olyasmi van a háttérben, amiről kevesen tudhatnak? Vajon miféle ördögi tervvel állunk szemben és mik a céljai, hiszen már sikeresen megbénították a világgazdaságot és ennek következtében az egész bolygót?


2020. május 30., szombat

új problémák-éhínség. Arcmaszk-távolságtartás. Újabb hullámok. Húsipari zárlat

****ÚJ FORMÁTUM HANGGAL****
***A DOKUMENTUMFILM KÉT RÉSZBŐL ÁLL***

A SARS-CoV-2 nevű állítólagos láthatatlan ellenségtől való félelmében a kijárási korlátozások miatt az egész világ néhány hónap alatt az 1929-es nagy világválságot meghaladó szintre veti vissza a világgazdaságot, és ez az összeomlás nem csak a szegényeket sújtja, akik a világ számos országában koldusbotra jutnak és a biztos halál vár milliókra, hanem a középosztályt is, amely nemrég még képes volt munkából tisztességesen eltartani magát. És bár számtalan bizonyíték létezik erre a tömegpszichózissal kapcsolatos hamis fenyegetettségre, annak a 2,5 milliárd embernek az esetében, akik napi 2 dollárból élnek, az új koronavírus végzetes következményekkel járhat.
Mostani új dokumentumfilmünkben politikusok és különböző országok elnökei, ügyvédek, tudósok, orvosok, immunológusok és világszerte különböző tudósok nyilatkozatait elemezzük, akik felfedik az igazságot a mostani példátlan egészségügyi válság mögötti valósággal és félrevezetéssel és azzal kapcsolatban, hogy a félelem eszközével hogyan vették rá az embereket, hogy lemondjanak alapvető szabadságjogaikról, és mindez hogyan veszélyezteti egyrészt az egészséget, másrészt a világgazdaságot. És vajon valóban van-e létjogosultsága a karanténnak és azoknak az intézkedéseknek, amelyeket bevezetnek, mint a társas távolságtartás, amely elszigeteltséget eredményez, vagy a napozás megtiltása, hiszen a napnak rendkívül fontos szerepe van immunrendszerünk működésében, vagy mozgásunk ellenőrzése és szabadságunk elvesztése? Vagy a cél talán az emberiség 90%-ának elpusztítása, továbbá a diktatórikus irányítás bevezetése a mesterséges intelligencia révén, a készpénz megszüntetése és végül egy világkormány létrehozása? Mivel az ellátás akadozása, az élelmiszerek forgalmazása, a húsipar leállása és a termelői lánc megszakadása egész családok esetében világszerte példátlan élelmezési válságot, alultápláltságot és éhezést okoz.


2020. május 4., hétfő

Noé bárkája, Tiltakozás, Bill Gates, Microchip, Éhínség, WHO terv, Védőoltás

****ÚJ FORMÁTUM HANGGAL****
***A DOKUMENTUMFILM KÉT RÉSZBŐL ÁLL***

A világot sújtó új világjárványban egyre nő a halottak száma, jóllehet a legnagyobb halálozási arányt más betegségek okozzák, mivel a halálos áldozatok 94%-ának más egészségügyi problémái is voltak, ugyanakkor úgy tűnik, mintha el akarnák túlozni az adatokat és félelemet akarnának kelteni… mivel ezen kívül az is bizonyított, hogy a karanténintézkedéseknek és a kötelező kijárási korlátozásoknak számtalan negatív hatásuk van alapvetően fizikai, pszichés és gazdasági szinten. Ez az oka annak, hogy világszerte sok tiltakozás robbant ki, továbbá aktivisták és neves tudósok, orvosok és virológusok bírálják az események mögötti tények eltitkolását.
Beszámolunk részletes elemzésekről olyanok tanúságtételeivel és beszámolóival, mint Judy Mikovits molekuláris biológus, William Barr amerikai főügyész, Robert Francis Kennedy Junior ügyvéd, Knut Wittkowski német epidemiológus, Bruce Lipton mokeluláris biológus, Dr. Luc Montagnier francia biológus és orvosi Nobel-díjas, Vanessa Beeley oknyomozó újságíró, Peter Gotzsche dán orvos és tudós, Jane Burgermeister osztrák újságírónő, Josep Mercola orvos és kutató, Daniel Estulin író és világszerte sokan mások…
De vajon mi áll valójában a mostani világjárvány hátterében, amelynek senki sem ismeri az eredetét és világszerte annyi áldozatot követel?
Vajon mindez nem áll kapcsolatban a védtelen emberiség leigázását célzó uralmi törekvésekkel, miközben a WHO az őt finanszírozó pénzügyi elittel, köztük többek között a Bill és Melinda Gates Alapítvánnyal, a Rockefeller és a Ford alapítványokkal és Rothschild-csoporttal együtt minden áron a kötelező védőoltások bevezetésére és az általuk kitalált világjárvány ürügyén mérgező anyagoknak, köztük egy mikrochipnek az emberek szervezetébe juttatására törekszenek, hogy véghez vigyék népességcsökkentési tervüket és megvalósítsák a félretájékoztatott emberiség teljes ellenőrzését?