menu


2019. augusztus 28., szerda

Angol gyarmatosítás, India, vimanák, kozmogónia, technológia. A Taj Mahal

****ÚJ FORMÁTUM HANGGAL****
***A DOKUMENTUMFILM HÁROM RÉSZBŐL ÁLL***

Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy hosszú történelmünk és ősi hagyományaink sajnálatos módon rossz szándékú torzítások áldozataivá váltak azzal a céllal, hogy ne ismerhessük meg az igazságot számos dologgal kapcsolatban.
Mostani dokumentumfilmünkben bemutatjuk, hogy az angolszász hegemón hatalom hogyan lépett fel kíméletlenül a Brit-szigeteken olyan területeket kisajátítva, amelyek nem illették meg. Birodalmi uralma egészen addig terjedt, hogy leigázta Amerikát, Kanadát, Afrika, a Közel-kelet és Ázsia egyes részeit, Szingapúrt, Hongkongot, Óceániát, valamint az Atlanti- és Indiai-óceán számtalan szigetét, és hatalomvágya háborúkat robbantott ki Európában, hogy ezáltal területeket szerezhessen a világ összes kontinensén, mert irányítói biztosak volt benne, hogy senki nem fogja felfedezni a terveiket, és míg világszerte nyomort és szenvedést okoztak, eközben mesésen meggazdagodtak.
A Brit Birodalom Indiát is gyarmatosította, amely hatalmas gazdagságot örökölt elődeitől. Mahatma Gandhi vezetésével az országnak sikerült leráznia magáról az angolszász igát, amely több mint két évszázadon át nyomta, és amely több millió halottat és egy kifosztott és elpusztított szubkontinens hagyott maga után.
Ennek ellenére fontos megérteni, hogy az évezredes hindu kultúra hatalmas metafizikai, kozmogóniai, technológiai és építészeti tudással rendelkezik. Isteneikkel, Brahmával, Visnuval és Sivával, valamint házastársaikkal Szaraszvatival, Laksmival és Saktival sok éven át kormányozva népüket egy igen fejlett civilizációs hoztak létre nagy hatású építményekkel, templomokkal és palotavárosokkal, amelyeket jelenleg elképzelhetetlennek tartott technikákkal építettek fel. Ezenkívül a vimanáknak nevezett nagy energiájú repülő szerkezeteikkel képesek voltak a levegőben közlekedni… ami bizonyítékot jelent egy több ezer évvel ezelőtt kifejlesztett tiszta repülési technológiára.
Mostani igen érdekes dokumentumfilmünk harmadik részében a híres TAJ MAHAL igazi történetének járunk utána, mivel számos, megfelelően alátámasztott bizonyíték van rá, hogy a Taj Mahal valójában nem síremlék, ahogy azt el akarják hitetni az emberekkel, hanem Siva Mahadeva isten tiszteletére emelt hindu templom… mert nem szabad elfelejtenünk, hogy nem mindent vehetünk készpénznek, amit hivatalos szinten mondanak.


2019. július 17., szerda

testi, lelki és érzelmi egészség, stressz, szorongás, depresszió

****ÚJ FORMÁTUM HANGGAL****
***A DOKUMENTUMFILM HÁROM RÉSZBŐL ÁLL***

A fizikai, lelki és érzelmi egészség valójában az emberi szervezet természetes állapota, ugyanakkor a rossz táplálkozási szokások és az életmód következtében az emberek nagy része különféle betegségekben szenved, amelyek korlátozzák azon képességüket, hogy egészséges életet éljenek.
Fizikai testünk a tudat kiterjesztése, így tudatunk és érzelmeink hatással vannak a betegségre és az egészségre. Egyértelmű, hogy semmi nem létezik elkülönülten vagy egymástól elválasztva, és egész szervezetünk egy teljes tökéletességgel összhangban működik, mivel a cél a pozitív irányban történő fejlődés.
Ugyanakkor a mostani sötét korban meg kell értenünk azokat a tényezőket, amelyek veszélybe sodorják a valódi egészség megőrzéséhez szükséges egyensúlyt: az olyan tényezők, mint a stressz, a szorongás, a bűntudat, a szomorúság, a levertség, a depresszió, a csak a negatív dolgokra figyelés, a defetizmus, a fóbiák és a komplexusok célja az, hogy továbbra is összetörtnek érezzük magunkat és ne ébredhessünk öntudatunkra…
Ezért sürgősen olyan pozitív érzelmet kell kialakítanunk, amely segít megerősítenünk testi és belső egészségünket; a szeretet, a pozitív lelki állapot, az érzelmi intelligencia, a megbocsátás képessége, az empátia, a mások iránti megértés és az egészséges kommunikáció olyan tényezők, amelyek ezenkívül képesek megerősíteni fizikai, pszichés, érzelmi és szellemi egészségünket és ezáltal másoknak is segíthetünk.
Ezért fokozottabb erőfeszítést kell tennünk annak érdekében, hogy a harmónia és a béke uralkodjon mindenütt, ahol kibontakozunk és a visszafogottságnak, a szeretetnek, a tiszteletnek, valamint a valódi emberi és érzelmi támogatásnak kell érvényesülnie. A legfontosabb az, hogy megtanuljunk megfelelően gondolkodni és érezni tudni.


2019. június 24., hétfő

A GYÓGYSZERIPAR ÁGAZAT ÉS AZ ÉLELMISZERIPAR ÖSSZEESKÜVÉSE AZ EGÉSZSÉG ELLEN

****ÚJ FORMÁTUM HANGGAL****
***A DOKUMENTUMFILM HÁROM RÉSZBŐL ÁLL***

Szervezetünk valójában minden összetevővel rendelkezik ahhoz, hogy sokáig éljünk, és bár szervezetünk egészségének megőrzése a mi kezünkben van azáltal, hogy helyesen táplálkozunk és kiegyensúlyozott életet élünk, egy ideje megpróbálnak ártani nekünk, legyengíteni szervezetünket és betegségeket előidézni, hogy rövidebb ideig éljünk. Jóllehet továbbra is tartja magát az a tévhit, hogy a betegség természetes és elkerülhetetlen állapot, ezt a kijelentést az óriási és nagy hatalmú orvosi ipar táplálja… Vajon lehetséges, hogy a bennünket irányító sötét erők tudják, hogy ha egészségesek maradunk és pszichésen és belsőleg növekszünk, akkor azon kívül, hogy különféle elveszett képességeket és értékeket teremtünk, arra is rájövünk, hogy valójában kicsodák és mi a szándékuk, hogy ártsanak nekünk, amíg teljesen meg nem semmisítenek bennünket.
Mi szóljunk továbbá a gyógyszeriparhoz, amely a fegyvergyártó óriásvállalatok és a kábítószer-kereskedelem után a harmadik legnagyobb ágazat?
Tudomásunk szerint a gyógyszeripar jelenleg már nem foglalkozik a kiegyensúlyozott orvosi kezelésekkel és több milliárd dollárt fektetett be gyógyszeripari újításokba azzal a céllal, hogy ellenőrzése alatt tartsa az egészségügyi szakembereket azáltal, hogy különféle betegségeket „ad el nekünk”, valamint hatástalan és függőséget okozó gyógyszereket állít elő… Vajon lehetséges, hogy érdekében állna a tényleges gyógyítás vagy a cél az, hogy megszerezze a pénzünket azáltal, hogy a betegségeket krónikussá tevő gyógyszereket forgalmaz?
Továbbá miért van az, hogy az olyan betegségek, mint a rák, a szívbetegségek, a túlsúlyosság stb. évről évre egyre elterjedtebbek? Vajon kapcsolatban van a készételek és az adalékanyagokkal, fémekkel és növényvédő szerekkel teli mesterséges és mérgező élelmiszerek elterjedésével, valamint a rezisztens baktériumokkal és a génmódosított összetevőkkel, amelyek valódi globális közegészségügyi katasztrófát okoznak?
Lehetséges, hogy az élelmiszeripar és a gyógyászat elkötelezett az egészség iránt, vagy csak az üzleti és pénzügyi érdekeket tartja szem előtt?
Ha tényleg győztesen akarunk kikerülni az értékes egészségünk ellen indított támadásokból, akkor életbe vágóan fontos felébreszteni a mindannyiunkban benne rejlő alvó észlelés-tudatunkat…


2019. május 16., csütörtök

tér-idő kapuk, fraktális multiverzum, biofotonok, időutazók, déjà vu

****ÚJ FORMÁTUM HANGGAL****
***A DOKUMENTUMFILM HÁROM RÉSZBŐL ÁLL***

A mostani korban minden korábbinál több szokatlan tér-idő jelenség következik be, ami arra utal, hogy dimenziók közötti portálok nyílnak meg, ahol a múlt, a jelen és a jövő összeolvad, és ez magyarázatot ad arra, hogy az időt miért nem úgy érzékeljük, ahogy korábban. Ezek a jelenségek lehetővé teszik, hogy a megfelelő akarattal és éber tudattal átkeljünk egy pozitívabb, változtathatatlan és múlhatatlan párhuzamos világba, hogy így segítséget kaphassunk a Kozmosz felsőbb rendű Lényeitől.
Ennek érdekében nem szabad, hogy gúzsba kössön a mesterséges intelligencia hideg és robotszerű világa, mert a globális hatalom birtokosai – az általuk alkalmazott bolygómérnökség és kibernetika segítségével – negatív eseményeket idéznek elő, mert tudják, hogy ha sikerül levetkőznünk régi szokásainkat és idegi biofotonokat előállítanunk, akkor ledőlnek hamis szabályaik és az évszázados rabszolgaság.
Jelenleg nagy horderejű világméretű átalakulás zajlik, amelyben jelen vannak a többszörös párhuzamos valóságok, az egységes egyetemes és kozmikus Mindent átszövő fraktális szuperhúrok az egyensúlyban és tökéletes szimmetriában lévő kozmometriával vagy szent geometriával együtt.
Léteznek tovább tér-idő alagutak, csillagkapuk vagy kvantum- és fotonfényfolyosók, amelyeken keresztül a csillagokbeli időutazók közlekednek, akiknek az a feladatuk, hogy fogadjanak bennünket, hogy be tudjunk lépni a kozmosz finomabb dimenzióiba, ami közvetlen kapcsolatban áll az emberi lények mutációs átalakulásával.
Mit szóljunk az alternatív valóságokat magukban foglaló párhuzamos univerzumokhoz vagy a jól ismert déjà vu érzéséhez, a kozmometriához, a multiverzumokhoz vagy végtelen univerzumokhoz, amelyekről mostani neves tudósok beszélnek?
Lehetséges, hogy minden egy isteni kozmikus kapcsolat része, amelyben benne foglaltaik az emberi mikrokozmosz és átalakulást hozó szükséges fejlődése is?


2019. március 21., csütörtök

A Nibiru visszatérése, X. bolygó, a mesterséges Oumuamua, jelek, aszteroidák

****ÚJ FORMÁTUM HANGGAL****
***A DOKUMENTUMFILM KÉT RÉSZBŐL ÁLL***

Vajon létezik az X. bolygó és Marduk néven is ismert Nibiru bolygó, és ha igen, milyen hatással van ránk? Számos tudós szerint egy vándorló világról van szó, amely négyszer nagyobb, mint a Jupiter, és amely a Föld Nap körüli pályájához közelít. Jelenleg az Oort-felhőben és a Kuiper-övben rejtőzik, miközben az emberiség szokás szerint semmit sem tud arról, hogy milyen hatással lesz életünkre.
Vajon miért van az, hogy a tudósok, akiknek nagy teljesítményű műholdak és távcsövek állnak rendelkezésükre, nem nyilatkoztak a bolygó közeledtéről annak ellenére, hogy olyan égitestről van szó, amelyet már az ősi Mezopotámiában és a Sumér Bitordalomban is jól ismertek?
Ismereteink szerint felénk tart és gyalázatos küldetése az, hogy amint azt a régmúltban tette, ismét kifossza bolygónk és lakói energiáit, hogy ilyen módon elszívja életünket és életerőnket, ahogy az a távoli korokban történt. Ezenkívül végzetes tervük része volt az is, hogy genetikailag beavatkoztak az emberi szervezetbe, hogy egy keresztezett fajt hozzanak létre, miközben megváltoztatták DNS-ünket és ennek következtében genomunk korábbi 12 szála közül jelenleg csupán kettő aktív.
Ezenkívül vajon lehetséges, hogy a Nibiru az oka annak, hogy veszélyes aszteroidák közelítik meg bolygónkat? Mit rejt az Oumuamua aszteroida, amelyről számos csillagász úgy véli, hogy egyfajta űrszonda, amelyet értelmes lények irányítanak az űrből? Másrészt mire véljük azokról a rejtélyes rádiójelekről, amelyek pulzálva étkeznek a Földre a világűr mélyéről? Lehetséges, hogy ezek a jelek összefüggésben vannak a Nibiru bolygó közeledésével és veszélyes hatásaival?